Halihó!
Most biztosan megleplek bennetek azzal, hogy sűrű blogáradatot indítok. Hehe, csak legyen időtök felkötni a gatyát! :)
A rövid amish sajtgyár kirándulásunk után hazaesvén, máris bele kellett fognunk a hálaadás vacsora előkészítésébe, ugyanis csütörtökön már ünnep van. Bizonyára sokan tudjátok, hogy a hálaadás az Egyesült Államok egyik legjelentősebbike, mindenki ugyanúgy, ugyanazon a napon ünnepli. Minden november hónap utolsó vagy negyedik csütörtök én, hatalmas töltött sült pulykával, és különböző öntetekkel. Az ünnepi menüben már számos eltérés figyelhető meg, minden családnak sajátosan kitalált vacsorája van.
Mire a kis kirándulócsapat megérkezett, addigra az egész ház lázban égett: mindenki csinált valamit, takarítottak, főztek, az utolsó perces vásárlásokból érkeztek haza. Én is beálltam egyből segíteni, és Miával (Betty unokahúga) kiporszívóztunk, letörölgettünk a házban. Vicces volt ahogy 10 ember dolgozott 11 felé. Kábé mint otthon, mondtam is, hogy nekem nem nagy dolog, hogy ha segítek. Aztán a vége az lett, hogy a többi a gyerek a házban szépen lassan eltűnt, én meg ottmaradtam továbbra is keményen dolgoztatva. :(
A Hálaadás menü igazából nem bonyolult, és nem annyira nagy durranás szerintem, persze nagyon finom volt. Na meg új. A családban az volt a rendszer, hogy mindenki sorba áll, és minden edényből vesz a tányérjára. Nos, én mivel szinte a pulykán kívül nem ismertem fel semmit, Mia folyton magyarázta, hogy mi micsoda és hogy kell enni. Érdekes volt, mert tök hülyének éreztem magam.
Az étel pedig: a híres neves sült pulyka, tökös-krumplipürével (életemben ilyen borzalmat nem próbáltam még), rakott zöldséggel (minden volt benne, még talán árokír is), ribizlimártás (juuuj de fincsi!! De nem szeretem sósra önteni), főtt borsó (persze héjában, ahogy itt divat) és picike kiflik. Összességében szerettem, persze nem enném minden nap, de az volt a meglátásom, hogy az amerikai emberek sem feltétlen rajonganak érte.
Tradicionális eseményként aznap este több nagy focimeccset játszanak (persze ne az otthoni focira gondoljatok, hanem az amerikaira) és a kaját a szünetre kell igazítani. Higgyétek el, úgy működik, mint a karikacsapás! Mire megfújják a sípot, a férfiak megint a tévé előtt ülnek, sörözve. Így aztán a nap nagyrésze eltelt hamar, szinte pillanatok alatt, és este a mosogatásnál már a másnapi „fekete péntek” nevezetű eseményt tárgyaltuk.
Fekete pénteken az emberek tódulnak a leárazásokra, verekedve is ha kell. Általában felkelnek hajnal kettőkor, hogy sorbaálljanak. Nos, mi nem terveztünk ilyet, tekintve, hogy nekem a három órás időeltolódás még mindig gondot jelentett, így aztán másnap olyan 11 körülre tudtuk összerántani a csapatot, azzal a felkiáltással, hogy induljunk már, elég volt ebből a kínlódásból! (pont, mint otthon.)
Az egész vásárlási őrület ott kezdett megjelenni, amikor a fél Hajdúszoboszló méretű parkolóban sem találtunk helyet sem az egyik bevásárlóközpont előtt, így aztán csak kiugráltunk a kocsiból, rábízva a sofőrünkre a keresgélést. Az ám, de én meg rájöttem, hogy ez a tökéletes hely a különböző rendszámvadászatra, beizzítva ezzel a fél családot. 3 perc múlva, mindenki szétszéledt, és egyre másra kiabálták a talált államok neveit. Vicces volt, mert minden vásárló nagyon fura arcot vágott az autója felé tartva.
Bent a plázában már nem volt akkora tömeg (lehet mert a pláza olyan őrület nagy volt), de azért még így is érezni lehetett, hogy nagyobb a forgalma ma mindenkinek.
A legnagyobb élményem pedig az volt, hogy találkoztam az amerikai Télapóval és ő is nagyon kedves, kábé mint a finn tesója, de azért az ölébe nem ültem. Kitudja miféle azér’ mégis. De fotóm van róla, és kaptam tőle cukorkát. Mintha 8 éves lennék lassan, nem pedig 18.
Utunkat folytatván betértem a Macy’s-be, de persze olyan sminkpult nem volt, ahol vásárolni akartam volna, így ezt el kellett mulasztanom. Semmi gond, vettem mást meg mindenféle ajándékvásárlást bepótoltam, ami még hiányzott; azóta pedig a mese-doboz már vagy megérkezett, vagy tart hazafelé. Kis családom, a fa alatt mindenre fény derül!
Magamnak is vettem egy pár mikulás zoknit meg apróságokat, eltöltöttük majdnem az egész napot. Az egyik nagy üzletben, nem viccelek 128 embert számoltam meg, egy kasszához tartozó sorban. Elég borzalmas látvány volt, főleg azután, hogy megtaláltam az egy pár zoknimat, és végignéztem az embertömegen: mindenkinél legalább egy család egész ruhatára várt megvételre, én meg álltam ott a miki-zoknimmal. Már éppen elhatároztam fájó szívvel, hogy inkább nem is veszem meg, amikor Miának támadt egy jó ötlete. Az ékszeres pultnál csak 25en álltak, így abból könnyebben szabadultunk, ő pedig vett egy pár fülbevalót, amit amúgy is kinézett már magának.
Ennél a részlegnél sorszámmal lehetett fizetni, mi a 98-ast kaptuk, azt hittem ott helyben megőrülök. De valami csoda folytán fél óra elteltével sorra kerültünk, épp amikor engem már az ájulás kerülgetett. És most is a mikulás zoknim van rajtam, imádom őket!!! Este Miával elmentünk moziba, megnézni a legújabb vámpíros filmet, és igazán tetszett. A könyv nem volt ilyen jó, de értettem mindent felirat nélkül és ez lenyűgözött.
Nos, szép lassan eltelt ez a pár nap Michiganben. A család megszeretett engem, és én is kezdtem magam otthon érezni. Péntek este még búcsúbulit tartottunk, meg Betty anyukájának a 70. szülinapját, amire nagyon készültünk ismét. Életemben először csináltam és ettem tomalle-t, ami egy mexikói étel, kukoricalevélbe tekerve. Kicsit gusztustalan (najó, utáltam megérinteni is) pasztát kell rákenni a kukoricahéj belsejére majd pedig az előre megfőzött husit beletenni, összetekerni és megfőzni. Mondhatni finom, de a készítéssel gondjaim vannak. Mire egy ilyen cuccot megkentem, addigra a többiek hármat, és az én kanalamon ez a fehér dolog úgy nézett ki, mintha habarcs lett volna, és persze soha nem akart odaragadni ahová kellett. Csak a kezemre, fejemre, hajamba meg ilyen olyan helyekre. Elég melós dolog ezt elkészíteni, de megéri, mert tényleg fincsi. Ahová kicsit több habarcs került, annak kicsit kartondoboz íze volt, de végig mosolyogtam és ráadásul le is nyeltem mindet!
Ja és, hogy el ne felejtsem emberek, megnéztem a nagy tavak egyikét! Körülbelül 25 percnyi autóútra volt a kis városunktól, és péntek reggel Mia elkocsikázott velem. Gyönyörű napsütéses, tiszta idő volt, örültünk is mindketten, hogy a tó biztos milyen kellemes lesz. Hát tévedni emberi dolog. Olyan erősen és jegesen fújt a szél, hogy ilyet még az óceán felől se éreztem. Meglepő volt, főleg úgy, hogy nem éppen ilyen hidegre számítva öltözködtem. A tó önmagában elképesztő, olyan mintha legalábbis tenger lenne, nem látni a másik oldalt, még keresztben sem. A hullámok ugyanolyan nagyok voltak, mint amilyenek itt mostanság. Állítólag ezen a tavon van egy híd, fent északon, ami a két partot köti össze. Elég hosszú, és több száz méter magasan van a víz felett. Télen általában lezárják, meg akkor is amikor fúj a szél, ugyanis hasonlóan a Golden Gate-hez, ez is ilyen függőhíd, két pillérrel. Mia azt mondta, hogy egyszer mert végigmenni rajta, akkor is úgy, hogy ő vezetett, és nem kellett körülnéznie, hol van. Ja és ez is legnyáron volt, jó időben.
A természet és az ember. Folyton harcolnak... de vajon ki nyer végül?
Másnap reggel hajnali 4kor keltem, 5re mentem a reptérre, már rutinos utazóként. Miától kaptam útravalóra egy könyvet is, az Alkonyatot; mivel tudom miről szól, könnyebb olvasni, de amit nem értek csak aláhúzom és szótárazom később. Szórakoztató így olvasni, de hát na. Tanulok, látjátok?
Visszatérve a lényegre, Michiganből átrepültem Clevelandbe, ahonnan némi várakozás és időeltolódás miatti izgalmak után felszálltam a hazafelé tartó San Francisco járatra. Ezen a gépen pedig találkoztam egy kislánnyal, akit már korábban a váróban is figyeltem, az anyukájával együtt. Én szálltam fel először a gépre, és mikor elindultam (én valami speciális elbánásban részesültem, vitték a csomagom meg minden; lehet azt hitték, hogy tényleg nem tudok járni) a kislány és anyukája sírva búcsúzkodtak egymástól. Azt hittem a szivem szakad meg, az a pöttöm gyerek egyedül utazott!! Nem volt több 6 évesnél, és apukához igyekezett San Franciscoba. Mikor a stewardess elmagyarázta neki külön, hogy mit kell tenni vészhelyzetben meg minden, ő már megszokásból csatolta be a biztonsági övét, elmutogatott mindent, mi hol van. Ő is rutinos volt már, pedig a kis bőröndje nagyobb volt még, mint ő. És akkor elgondolkoztam, hogy az én helyzeteim meg stresszes élményeim semmik ehhez képest. Most már nem félek egyedül repülni. Sőt, igazából megszerettem. Utazni vagány dolog.
És utoljára, ezt nem fogjátok elhinni. A hosszú úton egy kedves nő ült mellettem, elcseverésztünk, mindketten angol könyvet olvastunk, majd egyszer kinyitottam a laptopomat. És akkor megszólalt: Magyar vagy? Én pedig ránéztem a teljes hitetlenkedéssel az arcomon, és komolyan köpni nyelni nem tudtam. Milyen kicsi a világ. :)
Puszika mindenkinek. ♥
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://lovelita-usa.blog.hu/api/trackback/id/tr161603703
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: emagrecer foto online 2018.05.03. 18:56:47
Az MLSZ és a matematika - Válogatott okosságok
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
h.Julcsi 2009.12.17. 18:49:24
:) Mindig csodálkozom, hogy mennyi élmény ér Téged! Szeretem az írásaidat, és tényleg egyre jobb a stílusod. Ezt kiadjuk, nem kérdés.
Jó készülődést karácsonyra picilány! És még egyszer ne haragudj, hogy elszerencsétlenkedtem az ajándékod:(
Hiányolom a fényképeket, facebookra, vagy valami...légyszi!
Puszillak:)
Jó készülődést karácsonyra picilány! És még egyszer ne haragudj, hogy elszerencsétlenkedtem az ajándékod:(
Hiányolom a fényképeket, facebookra, vagy valami...légyszi!
Puszillak:)
lovelita 2009.12.18. 05:17:42
imádom h imádjátok, komolyan boldoggá tesz! kiadjuk, nem kérdés! gazdag akarok lenni :D
és nemgond h elszerencsétlenkedted az ajándékomat, majd elküldöd legközelebb :P pusziiii!!
és nemgond h elszerencsétlenkedted az ajándékomat, majd elküldöd legközelebb :P pusziiii!!
Utolsó kommentek