Szia mindenki!
Tudom ezer meg egy éve nem írtam nektek, de nagyon jó indokaim vannak rá. Időközben elköltöztem az eddigi családomtól, túl vagyok a félévi vizsgákon is és még síelni is voltam. Na de mindent csak szép sorjában!
A költözésem elég érdekesen valósult meg, ugyanis a kitűzött dátummal először gondok támadtak: kiderült, hogy a leendő idősebbik bátyám foglalja az én leendő szobámat, és ráadásul az egyik barátja is itt volt látogatóban. Ez volt január 15-én. Már kezdtem aggódni, hogy örökre a régi családommal kell élnem, és az új család meg is gondolta magát. Nagyon rossz érzés, amikor két szék közül kénytelen vagy a földet választani… Pár óra izgalom után viszont megszületett a megoldás. Erin (a fogadó anyukám) elhatározta, hogy a másik házba fogunk költözni addig, amíg Abe (az idősebbik bátyám) haza nem megy. Így hát aztán nyugodtan nekiálltam pakolni a cuccomat azzal a tudattal, hogy már csak 2 éjszaka és soha többet nem kell abba a fürdőszobába bemennem többet. Először úgy gondoltam, hogy meg leszek maximum 2 óra alatt, hisz két bőrönddel jöttem, talán egy kicsivel több van most, de azért nem lesz vészes. Hát persze.
2 napi őrült pakolás, csomagolás, hajtépés és kétségbeesés után ez lett az eredmény: a két bőröndöt nem számítva, 3 nagy doboz, 2 táska, 1 hátizsák, 1 hálózsák és egy kis utazótáska lett a vége. Szombat délután leültem a lomom közepére, amit közben válogattam is, mert ez alatt az 5 hónap alatt szinte semmit nem dobtam el, mindent őrizgettem, hátha jó lesz még valamire. Tehát üldögéltem a lomom legközepén és éppen magamba voltam zuhanva, azzal a képpel a szemem előtt, hogy jönnek értem vasárnap délelőtt, és nem leszek készen és még véletlen itt is hagynak (egyébként ezt álmodtam péntek éjjel- félelmetes volt). Rádöbbentem, hogy az eddig itt töltött hónapok alatt picit sok (ezalatt iszonyú sokat értek) mindent vásároltam és kaptam is: otthonról is és a karácsonyom is gazdag volt.
Megmondom nektek őszintén, kicsit szomorú voltam a pakolás láttán, olyan kicsit végét éreztem valaminek. Ezzel egy időben pedig borzasztóan örültem, hogy végre az életem megváltozik azzal, hogy beköltözhetek a városba. És persze amikor egy ajtó becsukódik, egy másik kinyílik, ami így is történt. :)
Vasárnap délután sikeresen elköltöztem Erinékhez; persze Bettyéktől is szépen elköszöntem: készítettem nekik egy majdnem 70 képből álló fényképalbumot a náluk tartózkodásomról. Ez a kis meglepi telitalálat volt: Betty odáig volt meg vissza! Igazából nehezen állta meg sírás nélkül, és még nekem is feladta a leckét. Hozzá nagyon közel kerültem az eltelt idő folyamán, és igazából arra döbbentem rá, hogy mihelyst én is lazábban kezeltem mindent és nem foglalkoztam az apróságokkal, egyre csak javult a kapcsolatunk. Érdekes. :)
Mikor Erinnel elhagytuk a házat igazából másra sem tudtam gondolni, csak arra, hogy milyen más lesz az életem ezután (egy ezer lelkes faluban lakni, mennyire izgalmas is tud lenni!). Na meg egy olyan családdal lakni, akik igazán vágytak arra, hogy én az életük része legyek.
Új otthonomba való érkezésemmel egyenest az őrületek őrületébe csöppentem: egy több mint mozgalmas családi életbe.
Erin, festőművész, csodálatos tájképeket fest; a legtöbbjük Európa mediterrán részein készült, mivel hogy szeretnek utazni.
Tomas, felelős a képkeretezésekért, eladásokért, weboldalért és minden egyéb férfias teendőért.
Abe, az idősebbik bátyám zenész és San Franciscoban él, de sokat dolgozik Los Angelesben is. Mikor érkeztem éppen látogatóban volt egy pár hétig, illetve a kutyájának volt térdműtétje (pont olyan, mint nekem), szóval a kutyussal is nagyon jóban lettem.
Levi, a fiatalabbik bátyám, nagy filmes szakember, rendező, szerkesztő és Hollywood-i filmeken is dolgozik. Ő Los Angelesben van az idő nagy részében, habár sűrűbben jön látogatni, mint a másik bátyám. Levi kutyájával már korábbról barátok vagyunk, Stogie-t már ismeritek. :)
Az én költözésem is elég érdekesre sikerült, mivel először még nem tudtam 100%osan elfoglalni a saját terepemet, a bátyám látogatása miatt. Így aztán egy hétig bőröndből meg dobozból öltözködtem, ami kicsit kényelmetlen volt, de legalább már ott alhattam, ahol mindig is igazán akartam. A költözésemet követő hétfőn Martin Luther King nap volt, ami szabadnapot jelent a suliban, szóval pakolászás helyett inkább elmentem a galériába Erinnel, ahol máris felvettem a titkárnői szerepet: telefonokra válaszoltam, le és fel járkáltam a műterem és a galéria között és mindeközben a fekete-fehér fotózási tudományomat élesítgettem. Időközben elég jó kezdtem lenni benne, már van 5 képem a portfóliómban! Na de erről majd kicsit később.
Szóval az első teljes napom a Dertner családdal mozgalmasan, izgalmasan és várakozáson felülien telt, nagyon élveztem minden egyes pillanatot. Az egyetlen dolog, ami elrontotta az estémet, hogy másnap iskola várt rám, habár egyetlen pici reménysugaram maradt: El Nino.
Ő egy kedves vihar, aki minden évben felelős egy kiadós égszakadás földindulásért, aztán pedig egy pár napon keresztül tartó áramszünetért.
Az éjjel kissé zaklatottan aludtam, fel is ébredtem többször is, legutoljára pedig arra, hogy valami sípol, de valami iszonyú hangosan. Hallgattam egy ideig, hogy vajon mi lehet az, mígnem meguntam hallgatni minden fél percben 3 hangos sípolást és elindultam keresni a forrást. Hajnali 5kor. A sötétben persze nagyobb zajt csináltam és Abe ott aludt a másik szobában, nem akartam felébreszteni; na meg azt hittem, hogy biztos valamelyik elektromos gitár maradt bekapcsolva vagy a számítógép, nem is akartam tudni igazán. Így aztán csak fogtam magam a takarómmal és kiköltöztem a nappaliba, ahol pedig Stogie fogadott. Ahogy félálomban fázósan próbáltam elaludni, odajött hozzám és elkezdte nyalni az arcomat. Azt persze tudni kell erről a kis dögzetről, hogy szegény szörnyű büdös. Persze imádom meg minden, de egy puszi tőle elég gyilkos. Aztán nagy nehezen elküldtem a drágát aludni, és én is szép lassan álomba merültem. Jó 2 óra elteltével felébredtem megint, de most arra, hogy iskolába kell mennem. Fel akartam tenni a vizet főni, hogy csináljak egy teát, de semmi nem működött! Nem volt áram! Hogy én milyen boldog voltam, hogy nem kell iskolába mennem aznap! El Nino elintézte nekem :)
Persze Erin kitalálta, hogy csak öltözzek fel és menjünk el az iskoláig, mert hátha mégis csak van tanítás. Mindenhez volt kedvem, csak ehhez nem, de azért inkább rendes voltam (a második napomon nem akartam mindjárt ellent mondani neki). Természetesen nekem volt igazam, méghozzá annyira, hogy az egész városban nem volt áram. Na de a probléma ezzel még közel sem oldódott meg, sőt: a lakásunkban minden árammal működik, a tűzhely; a vizet elektromos pumpa hozza fel és még a fűtéshez is elektromosság kell. Szóval mikor visszaérkeztünk egyből nekiálltunk megmenteni a hűtőt és a fagyasztót, tudván, hogy a vihar általában 3-4 napos áramszüneteket szokott okozni, és kidolgozni az evakuálási tervet.
A családnak ugyanis van egy gyönyörű nagy háza is a közeli nemzeti parkban, amiből anyagi gondok miatt kellett kiköltözniük és most vendéget tartanak benne. Szerencsénkre ott van kandalló, meg egy kisebb generátor, ami azért lényegesen megkönnyíti az életünket áramproblémák idején. Tehát Erin kiadta a rendeletet, hogy költözés. Na már most ez nekem a második költözésem volt 2 napon belül, amit képzelhettek mennyire akartam. Ráadásul kipakolatlan bőröndökből és dobozokból költözni – higgyétek el – nem a legegyszerűbb.
Az idő mindeközben csodálatos napsütésesre fordult, kicsit hűvös ugyan az eső után, és az óceán hatalmas, mérges hullámokkal volt tele, de ez talán még szebbé varázsolta a képet. Rengeteg fotót is csináltam, mind a digitális géppel, mind a régi fekete-fehér fényképezőgépemmel. Remélhetőleg a fekete fehér képek is legalább annyira jól sikerültek, mint a színesek, habár ezekről még nem tudok, mert elő kellene őket hívni.
Szóval ennyit a költözésemről. Összességében minden remekül alakul ezzel a családdal, nagyon jól kijövünk egymással, szinte olyan mintha mindig itt laktam volna. Szeretnek és én is szeretem őket. A szülők nagyon mászkálósak, minden estére van valami vacsorameghívásunk, vagy mi hívunk meg barátokat, teljesen mindegy: a lényeg az, hogy mindig elfoglaltak vagyunk. Igaz, hogy nem olyan ez, mint otthon elmenni a barátokkal valahova, de legalább nem ülök itthon, bámulva a szobám falát. Boldog vagyok itt, nagyon is.
A követező bejegyzésemben a vizsgáimról és egyéb sulis változásokról fogtok olvasni, ígérem nem fog megint egy hónapig tartani :)
Puszi mindenkinek, nagyon hiányoztok a sok boldogság közepette is.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://lovelita-usa.blog.hu/api/trackback/id/tr381755612
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
vgabi49 2010.02.13. 23:22:48
Szia Kicsilány!
Bizony már agyon aggódtam magam, hogy hova is tüntél, na de meg vagy!!!
Köszi a beszámolót, nagyon úgy hangzik, mintha egy igazó író nagyon izgalmas, fordulatos és írtó választékos kifejtésű novellasorozatát olvasnám.
Újabb szerep az életedben, nem egyszerű, de meg fogod állni a helyed, mert TE EGY TALPRAESETT KUTYUSZSERETŐ KISCICA VAGY!
Borzasztóan hálás vagyok a soraidért, köszönöm, hogy ennyi élményt osztasz meg olvasótáboroddal, köztük velem is. Nagyon türelmetlenül keresem a folytatásokat és hatalmas élvezettel olvasom azokat.
Köszönöm, és kitartás, mér nincs sok hátra, nagyon gyorsan letelik, és csak akkor fogsz rádöbbenni kintléted súlyára, ha itthon leszel.
Kérlek az időt Ne siettesd és élvezd ki ottartózkodásodnak minden pillanatát.
Hatalmas kincs, amit szüleid adtak Neked, azt gondolom egész életedben hálás lehetsz Neki ezért.
Puszillak és K i t a r t á s !!!
Ölellek a jó öreg hazából, Magyarországról, annak is a fővárosából, Budapestről Gabi
Bizony már agyon aggódtam magam, hogy hova is tüntél, na de meg vagy!!!
Köszi a beszámolót, nagyon úgy hangzik, mintha egy igazó író nagyon izgalmas, fordulatos és írtó választékos kifejtésű novellasorozatát olvasnám.
Újabb szerep az életedben, nem egyszerű, de meg fogod állni a helyed, mert TE EGY TALPRAESETT KUTYUSZSERETŐ KISCICA VAGY!
Borzasztóan hálás vagyok a soraidért, köszönöm, hogy ennyi élményt osztasz meg olvasótáboroddal, köztük velem is. Nagyon türelmetlenül keresem a folytatásokat és hatalmas élvezettel olvasom azokat.
Köszönöm, és kitartás, mér nincs sok hátra, nagyon gyorsan letelik, és csak akkor fogsz rádöbbenni kintléted súlyára, ha itthon leszel.
Kérlek az időt Ne siettesd és élvezd ki ottartózkodásodnak minden pillanatát.
Hatalmas kincs, amit szüleid adtak Neked, azt gondolom egész életedben hálás lehetsz Neki ezért.
Puszillak és K i t a r t á s !!!
Ölellek a jó öreg hazából, Magyarországról, annak is a fővárosából, Budapestről Gabi
Utolsó kommentek