Sziasztok!!
Izgalmas életem további történései most következnek! Popcorn, kóla, gumicukor. Megvan minden? Kezdődjék hát a show! :)
Tehát, a repülőjegy variálás után kidolgoztuk a következő útitervet: Bettyék elindulnak hétfő hajnalban, ahogy az eredetileg is ki volt találva, elviszik a bőröndömet, én pedig reggel miután felkelek, hívom Hórukk Urat, és nála töltöm a keddi éjszakát.
Vagyis egész pontosan csak a felét, mivel hajnal 2kor indulni kell a reptérre. Tolószéket is rendeltünk alám, hogy valaki legyen velem az átszállásoknál, csak a biztonság kedvéért. Szóval ennek megfelelően hétfő hajnali 4kor felébredtem és elköszöntünk a családdal a keddi viszontlátás reményében, amiben én még továbbra sem bíztam egy picikét sem. Ezután visszaalukáltam úgy 9ig, majd szépen lassan elkészültem, semmit nem akartam otthon hagyni, mert ugye visszamenni balszerencsét jelent, nekem meg nem volt szükségem még nehezebb helyzetekre.
Mire Hórukk úr megszerezte az útlevelemet, addigra én is indulásra készen álltam, és búcsút intettem a háznak. A gépezet beindult.
A ház ahol szállást kaptam az éjszakára, egyszerűen valami csodaszép óceánkilátásra nyílt. Nem tudtam vele betelni; egyedül annyi probléma volt vele, hogy nem volt annyira meleg, hogy kiülhettem volna a teraszra. Csak az ablak belső oldaláról bámultam kifelé, és kívántam erősen, hogy bárcsak lett volna velem valaki, akivel mindezt a szépséget megoszthattam volna.
A délutánom gyorsan eltelt, elszaladtam bevásárolni pár apróságot az útra, meg próbáltam korán elaludni. Persze amikor kifejezetten akarsz aludni, tutira nem fog sikerülni. Olyan 10 óra felé nagy nehezen (rém)álomba zuhantam, amiben valaki szaladt velem valahová és közben sokan sikítoztak meg kiabáltak, én pedig teljesen kimerülve ébredtem fel hajnali fél 2-kor. Mintha lekéstem volna a gépemet. Rosszabb, mint egy rémálom. Gyorsan összekaptam magam és döbbenten vettem észre, hogy a botom nincs nálam! Ugyanis ez lett volna az alibim, aminek láttán adják a tolószéket. Rossz ómennek tartottam, de végül azt még rosszabbnak, hogy hazamenjünk érte, szóval inkább hagytam a francba az egészet, már elegem volt az egész utazásból, pedig még igazán el sem indultam. 4 órát kocsikáztunk a sötét éjszakában, bennem pedig csak nőttön nőtt a feszültség, egyszerűen nem éreztem képesnek magam arra, hogy ezt a napot végigcsináljam hiba nélkül.
Mikor a San Francisco reptérre értünk, megdöbbentett az egésznek a hatalmas mérete, hiába nem először láttam már. Régen úgy gondoltam, hogy a budapesti reptér nagy. Nos, Ferihegy elfér itt tízszer, legalább. És amennyit már tudtam a következő megállómról, hogy Las Vegas még nagyobb, és még több ember van és még őrültebb még jobban megrémített!
A jegykiállítással semmi gond nem volt, egyedül annyi, hogy Chicagoban légitársaságot kellett váltani, és az arra a járatra szóló beszállókártyát nem tudta kiállítani nekem a hölgyike a pultnál. De a lelkemre kötötte, hogy még Las Vegasban nyomtattassam ki valakivel, mert amúgy nem fogok tudni átrepülni Michiganbe. Na, gyönyörű mondom, és miért nem lehet még itt elintézni ezt? Hát mert az American Airways egy teljesen másik terminálon van, mint a U.S. Airlines. Tökjó.
A tolószékemet viszont egyből hozták, így megúsztam a kígyózó sorokat (már reggel 6kor olyan tömeg volt, hogy el se hittem). Képzeljétek el, megérkezünk a sor elejére a kísérőmmel, és csak annyit látok, hogy egy nő cipő nélkül mászkál. Meg egy másik is. Meg még vagy 20an egyszerre. Hát kiderült, hogy itt minden esetben le kell venni a cipődet, laptopot különtenni, ékszereket levenni meg ilyesmi. Lassan már a bugyidat is meg kell mutatni ha repülni akarsz.
Én sikeresen átjutottam ezeken az akadályokon, a tolószék nagyon kényelmes igazából. Könnyen túltettem magam azon a részen, hogy milyen égő már, mint az öregek, pont úgy nézhetek ki; de aztán rájöttem, hogy ezt az emberáradatot soha az életemben nem látom többet, aggodalomra hát semmi ok. Azt hiszem innentől kezdve mindig ezt a trükköt fogom alkalmazni, a térdemnek is jó, meg főleg a türelmem végességének. Hehe. :)
A San Francisco- Las Vegas járaton minden simán ment és a pilóta a szokatlanul felhőtlen időjárásra tekintettel megkérte az irányítótornyot, hogy felszállás után tehessünk egy városnéző körutat, aminek keretében elrepültünk az összes híres híd felett, meg minden látványosságot így tudtam lefotózni. Bárki is volt ez a pilóta, imádtam az ötletét! Az út amúgy rendkívül rövid volt, de nekem folyton görcsben volt a gyomrom amiatt a hülye beszállókártya miatt, fogalmam sem volt, hogy lesz időm járatokat, terminálokat, épületszárnyakat váltani meg még ezt is elintézni másfél óra alatt. Mikor a gép landolt a reptéren, én már készen álltam rohanni is akár, ha szükséges. Várt is rám a tolószék, vagyis csak azt hittem, hogy rám vár. De nem, és ráadásul teljesen ellentétes irányba is tartott az utas, mint én. Szerencsémre egy másik emberke jött arra, aki szívesen elvitt engem, állítólag vannak magyar barátai, akik szintén a reptéren dolgoznak. Mosolygott, meg próbált velem kommunikálni, több-kevesebb sikerrel. Szegény, tényleg igazán rendes volt, de én alig figyeltem rá.
És folyton csak mentünk, már vagy fél órája. Egyszer csak rákukkant a jegyemre, amin két időpont volt: mikor lehet becsekkolni a gépbe, és mikor száll fel. Azt hiszem összekeverte az időpontokat, de a lényeg ugyanaz volt: teljesen rám hozta a frászt, amikor közölte, hogy 20 percünk van! Még mindig messze voltunk az én kapumtól. Egyébként a Las Vegas reptér a legérdekesebb, az épületen belül is vannak játék automaták, van ahol komplett kaszinó, és az emberek még az utolsó lehetőségben bízva dobálják be a pénzüket. A város felülről pedig lenyűgöző, minden nagy, drága szálloda pont olyan mint a filmeken, aranyszínű meg csillog villog. Így utólag örülök, hogy eljutottam Vegasba, már ha csak ilyen szedett-vedett módon is.
Szóval az emberkém végre megtalálta a terminálomat, és akkor elmondom nektek, hogy még a metrót is kellett használni, hogy eljussunk a célom felé! Mire már a kártya is a kezemben volt és tudtam, hogy bőven van időm, egyszerűen kiborultam. Olyan zokogás jött rám attól a tudattól, hogy ezt magam biztosan nem tudtam volna megcsinálni, és éreztem, hogy mennyire szerencsétlen vagyok. Nagyon rossz volt, mert addig míg a feszültség megvolt, addig járt az agyam, utána meg csak ki kellett adni valahogy.
Aztán végül sikerült megnyugodnom nehezen, segítettek mindenben az alkalmazottak, és én léphettem elsőként a fedélzetre. Ennek örömére meginvitáltak a pilótafülkébe a pilóták, elmutogattak minden gombot meg térképet meg radart, igazán érdekes volt. Ja és ez egy majdnem vadiúj gép volt, mindössze 2 hónapos. Képet is készítettünk, hogy minden teljes legyen én meg végre lenyugodhattam: további 3 és fél óráig nem kellett átszállnom még egyszer.
A Chicago-ig tartó utamon láttam mindenféle hegyet, völgyet, többek közt a Sziklás hegységet, ami gyönyörű és már havas volt több helyen is. Sajnos északra tartva az idő folyamatosan romlott, Chicagoban már szakadó esőben értünk földet. A rosszabbodó időjárás miatt a csatlakozásunk késett is 20 percet, és további 20at a gépben ülve vártunk a felszállási engedélyre. Itt már nem érdekelt, hogy mennyit késik a gép, mert ez volt az utolsó úticélom. Amúgy a gépünk picike volt nagyon: az egyik oldalon egy a másikon két ülés volt, maximum 50 ember fért el rajta szerintem.
Időközben besötétedett, de az eső nem állt el, folyton csak erősödött, és a szél is feltámadt. Most először, ezen a gépen éreztem először azt, hogy félek és, hogy szálljunk le! Dobált bennünket a szél, a felhőktől nem láttunk semmit, félelmetes volt. Az egyedüli fényt a repcsi villogó irányjelzői adták, amik pedig villámokra hasonlítottak, és látni engedték a szakadó esőt, így aztán oda sem mertem nézni többet. Azt hiszem, hogy ez a fél órás út volt talán a legfárasztóbb számomra mind közül.
Michiganbe érve az idő kitisztult és a város éjjeli képe nagyon szép volt. Leszállás közben már az aprócska autók fényeit is láttam az utcákban, mindnek olyan édes kis fénycsóvái voltak, mint a mesékben. Na meg az utcalámpák: egy erősebb pontocska középen, körülötte pedig ködös világosság- ahogy az árnyék elterül a földön. Szeretek repülni.
Ezt az utolsó kis gépes részt leszámítva mostanra megtanultam nem félni magától a repüléstől, megtanultam utazni, ha segítséggel is először; remélhetőleg legközelebb már menni fog egyedül is. Most abban a fázisban vagyok, hogy nem tudok enni se inni, mert annyira tartok attól, hogy lekésem a csatlakozásomat. Na tessék, fejlődök. Kiváncsi vagyok mikor válok majd olyan rutinos utazóvá, hogy újságot tudok olvasni vagy aludni, teljes nyugalommal.
Legközelebb magáról a hálaadásról, a visszautamról és az időközben megfigyeltekről kaptok beszámolót. Most éppen a San Francisco reptéren vagyok, és körülbelül most telik le az ötödik órám-várakozással. Várom a családot, hogy mehessünk haza. Köszönöm az osztálytársaknak, akik megpróbáltak szóval tartani ezalatt, remélem a töridogátok is sikeres lesz!
Puszi nektek ♥
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://lovelita-usa.blog.hu/api/trackback/id/tr121562210
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
nózi87 2009.12.11. 19:12:17
Szia!
Gratulálok a sok kalandhoz és kitartást még néhány hónapig...:)Érdekes minden amiről írsz.
Egyébként azért írok neked, mert tudnál nekem kérni az ottani családodtól egy brownie receptet,mivel csak az alapján lenne sztem az igazi:)
Egyébként Amerikában is Twilight-láz zajlik a fiatalok között?
Köszi a választ!
Nóri (anyukád munkatársának a lánya)
Gratulálok a sok kalandhoz és kitartást még néhány hónapig...:)Érdekes minden amiről írsz.
Egyébként azért írok neked, mert tudnál nekem kérni az ottani családodtól egy brownie receptet,mivel csak az alapján lenne sztem az igazi:)
Egyébként Amerikában is Twilight-láz zajlik a fiatalok között?
Köszi a választ!
Nóri (anyukád munkatársának a lánya)
Gre-an 2009.12.13. 09:15:13
Helló Kicsi:)
Na ez nem semmi. Én ezt nem mertem volna. Ügyes vagy:))) Ne hozz ránk több frászt:)
Vigyázz magdra, sok puszi: Grétus, Ancsa.
Na ez nem semmi. Én ezt nem mertem volna. Ügyes vagy:))) Ne hozz ránk több frászt:)
Vigyázz magdra, sok puszi: Grétus, Ancsa.
lovelita 2009.12.17. 06:01:56
Helloka! A receptet majd elkérem valakitől, és anyának elímélezem, ha ez jó neked. :) És persze nagyon szivesen, csak dobj rám egy mélt bármikor : matedori@indamail.hu Ja és igen, van twilight láz rendesen! :)
Ani!! Nem hozok rátok több frászt igérem, de amint láttad élek virulok. Törpilla hogy megnőtt, megáll az ész. Pusziiii
Ani!! Nem hozok rátok több frászt igérem, de amint láttad élek virulok. Törpilla hogy megnőtt, megáll az ész. Pusziiii
Utolsó kommentek