Boldogságos Karácsonyt!

Most már komolyan csak az előző hétről kimaradt pár napot kell leírnom nektek, majd pedig belevághatok végre a karácsonyi fejezetembe, amit annyira vártok!

December 10: A várva várt prezentáció napja. Nem mentem iskolába sem ezen a neves napon, mivel Betty kitalálta, hogy milyen jó lenne, ha sütnék pogácsát is a magyaros öltözékem meg maga a bemutató mellé. Teljesen egyedi ötletnek tartottam, szóval rákapcsoltunk a pogácsasütésre. Igen ám, de először is kellett a recept. Írtam Anyukámnak, hogy akkor hogy is van ez? Kiderült, hogy már valahol megvolt a gépemen a recept, csak meg kellett keresnem.

Na gondoltam, innentől már egyszerű dolgom lesz, szépen lefordítom ezt a 4-5 féle összetevőt és már kezdhetjük is. Persze. Az egész mizéria már akkor elkezdődött, amikor én felolvastam a receptet és Bettynek diktáltam, hogy 60 dkg liszt meg így tovább. Néz rám, és megkérdezi: „Mi az a Dkg?” Itt egy pillanatra megakadtam, de nem zavartatva magamat elmagyaráztam neki, hogy tudod, van a Kg, ami a kilogramm, ez a Dkg meg a dekagramm, ami 100-szor van meg a Kg-ban. És bólintott, szóval úgy vettem le, hogy rendben minden.

Olvastam a receptet tovább, hogy 1 dl tej és 2 dl tejföl. Megint rám néz, és megint megkérdezi: „Mi az a Dl?” Hú, itt már én éreztem magam hülyének, hát mondom, mi van itt, hogy nem értik felét se annak, amit mondok?! Már nem bajlódtam azzal, hogy elmagyarázzam, hogy mit jelent a deciliter meg minden, hanem egyenesen rákérdeztem: „Mi a probléma ezekkel a mértékekkel?”

És akkor most Bettyn volt a sor, hogy magyarázzon… Ti gondoltátok volna, hogy az amerikaiak nem használnak konyhai mérleget?! Ugye, hogy nem csak én lepődtem meg? Ők itt mindent pohárral és kanalakkal mérnek, van legalább 5 féle különböző pohár, meg 6 kanál és szörnyen bonyolult, legalábbis szerintem. De most már legalább tudom, hogy 60 dkg liszt 121 kiskanálnyinak felel meg. Vicces, nem?

Szóval, miután rájöttünk, hogy mi ezt kilóra itt nem fogjuk tudni lemérni, megpróbáltunk átváltani mindent amerikai mértékegységekre. Mit ne mondjak, nem életem legegyszerűbb feladata volt; kár, hogy ezt bezzeg nem tanítják fizika órán… Tehát először a dekagrammból csináltam kilogrammot, aztán a kilogrammból fontot, a fontból poharat, a pohárból meg kanalat. Nem vagyok normális, tudom. De a végére annyira összekavarodtunk, hogy háromszor kiszámoltam ugyanazt, és 3 féle különböző eredmény jött ki. Úgy döntöttem, hogy nem bajlódok vele többet, belefáradtam az egész pogácsa témába (mert, hogy onnan indult az egész, emlékeztek még, igaz?), felmentem a netre és beütöttem, hogy mértékegység átváltó. Hogy ez a találmány mennyivel leegyszerűsítette az életemet! Másfél óra izzasztó számolás után külön öröm volt csak bepötyögni a számokat és megkapni az eredményt.

Miután ezzel megvoltunk sikeresen méghozzá (!), meg kellett duplázni minden összetevőt, mivel 40 emberre sütöttem. Életemben először. Láttam már ezer pogácsasütést, de hogy soha magamtól eddig még nem csináltam, az is igaz. 120 dekagramm lisztből csináltuk, egyszerűen döbbenetes volt a mennyiség! Habár akkor voltunk elájulva teljesen, amikor 8 tégla vajat használtunk fel egyszerre. Betty mondta jól: mamut adag! :) Csak megjegyzem, hogy nem tudtam egyedül megemelni az egész edényt, olyan nehéz volt. Hehe.

Tehát mindez szerdán, egy nappal a Rotary találka előtt történt vala, miközben én lázasan az utolsó simításokat végeztem a prezentációmon. Mivel előre hozták másfél hónappal, nagyon ideges voltam, hogy nem fog szépen sikerülni, egy hetes lóhalála tipusú készülés után, de végül időben be tudtam fejezni és nagyon boldog voltam a tudattól, hogy nemsoká mindenki megismeri szépséges kis országomat, meg engem a szépséges kis ruhámban. :)

Csütörtökön reggel 8 órakor megkezdődött a nagy sütés ideje. Olyan izgatott voltam az egészet illetően, olyan jól nézett ki a tészta, és jó megérzésem volt. Betty készségesen csinált mindent az utasításaim szerint, segített mindenben, és hipp hopp az első tepsi már meg is volt. Beraktam a sütőbe, és alig bírtam kivárni, hogy megsüljön. Viszont mikor a sütőből végre kivehettem, szörnyen nézett ki az összes! Komolyan sírhatnékom volt, annyira nem hasonlított az egész pogácsára! És az íze… te jó ég, mintha lisztes élesztőt ettem volna! Teljesen kétségbe voltam esve, eddig úgy gondoltam, hogy tudok főzni, ha nem is fejből, de legalább receptből, erre hirtelen kiderül, hogy fogalmam sincs az egészhez! Megint rám jött hát az idegesség, alig tudtam beszélni, minden bajom volt. De Betty bíztatott, hogy ne hagyjuk abba, a következő majd jobb lesz! Hát, ha sokkal nem is lett az, de jobb lett. Volt még remény, pedig én akkora már eltemettem az egész napomat.

Körülbelül 6-7 tepsi pogácsát (tepsinként 30 darabbal számolva!) sütöttünk, ebből az utolsó 100-130 darab remekül sikerült, azokat vittük el; a maradék még mindig itthon van. Most, hogy megszáradtak már sokkal ehetőbbek... Rohanvást elkészültem, felkapkodtam a csini magyaros ruhácskámat, és már szaladtunk is. Szabályosan rosszul voltam attól, hogy mi van akkor, ha a beszélő késik el éppen. Aaannyira túl akartam már lenni az egészen.. El sem hiszitek mennyire.

Mikor odaértünk, persze még senki nem volt ott, én ennek örvendezvén épp azt fontolgattam, hogy lelépek. :) Annyira nem akartam azt a prezentációt aznap!! Ráadásul anyáék kérleltek engem, hogy szerezzek egy videokamerát (persze előző este találták ki), szóval elég nagy volt a teher, remélem érzékelitek. 

Képzeljetek el egy termet tele idős gazdag emberkékkel, amelyiknek fele így is süket (most nem bántásból, de ha így van…), én meg állok középen, megszeppenve és beszéljek angolul, legyek elbűvölő és még mosolyogjak is. Feladta a leckét az elején, de a végére már belejöttem és még külön élveztem is felsorolni az összes elképesztő dolgot, amit Magyarországról érdemes tudni. És akkor itt megjegyezném, hogy én magam is rengeteget tanultam, míg megírtam és elkészítettem ezt a bemutatót, szívesen ajánlom mindenki figyelmébe a wikipédiát! Tudtátok például, hogy a hévízi tó a világ legnagyobb gyógyvizű tava? Vagy hogy a tudósaink nélkül nem lenne (vagy később lett volna feltalálva) golyóstoll, vagy fertőtlenítés vagy akár atombomba? Vagy hogy a tokaji aszút szerte a világon ismerik? :) Azt hittem tudom a lényeges dolgokat. Frászt. Tudtam egy picurkát az országomról, és azt hittem, hogy elég volt annyi; és ilyen pici ismerettel voltak előítéleteim és olykor rossz véleményem. Mostanra ez hatalmasat változott. Büszke vagyok arra, hogy Magyar vagyok.

A bemutatót pedig imádták, egy percre se aludt el senki (ami azért mutatvány, tekintve az átlag életkort), tapsoltak sokáig és még kérdezgettek is utána. Viszont képzeljétek el, hogy olyan szépséges prezentációm volt, hogy még zenéket is szerkesztettem alá, legalább 3 évet öregedtem, mire beállítottam mindent jóra, tökéletesre… És akkor mikor éppen kint állok a pódiumon, szólnak, hogy mi lenne ha lekapcsolnánk a muzsikát? Hát mondom ha lekapcsoljuk a muzsikát, akkor nem lesz olyan szép. De nem gond az nekik, csak nem tudnak kétfele hallani. Én még ilyet tutira nem hallottam, habár hallókészülékem sem volt még.. Mekkora blama. :(

Egyébként el voltak ájulva a magyar nyelvtől, persze senki nem tud soha elismételni semmit utánam. Imádnátok, ha hallanátok, amikor a Hajdúszoboszló szóval próbálkoznak. Édesek, de én meg milyen kis gonosz vagyok!

A leglényegesebb pedig, hogy a fél klub kijelentette, hogy a következő nyaralásukat Magyarországra tervezik, jönnek meglátogatni engem! Csak ha a fele valóra válna ezeknek az ígéreteknek, de boldog lennék!

A pogácsa… mind elfogyott!!!!!!

A hét további részében karácsonyfát díszítettünk, mert hogy ez itt így divat: közvetlen hálaadás után, nem december 24-én. Így aztán a karácsonyi hangulatomnak teljesen lőttek, de nem is bánom. De erről majd később.

A suliban egy fotókiállításon dolgozott az egész osztályunk, az egész héten. Najó, nem mindenki, de én legalább is ott voltam mindig. Végül két képet viszek, és még az is lehet, hogy megveszik őket! Mindenképpen megörökítem majd, ahogy lógnak a galéria falán. :)

Nos, azt hiszem ennyi mostanra. Nincs több feljegyzés a papíromon, remélem örültök a kis olvasmánynak.

Puszi mindenkinek, és nagyon szép, boldog karácsonyt!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.