Hello everybody!!

 

Első Mendocinoban töltött éjszakám után arra ébredtem, hogy egy óriási macska fekszik az ágyamban, közvetlen mellettem, és baromira nem zavartatja magát, amikor szólok neki. Majd nagy bágyadtan rám pislantott és visszahelyezte a fejét egy kényelmes kis takarógöröngyre. Első furcsaság kipipálva. Emellett el ne felejtsem, hogy a cica mellett akadnak még további hálótársaim is: két papagájszerű színes, tollas kis madárka; akik őrült csipogásba kezdenek, amikor végre kisüt a nap. Totális állatkert. Nyuszkó csak figyeli itt az eseményeket, követni se bírja ezt a sokadalmat.

Ja ééés, hogy teljes legyen a történet van még egy kutya is: Hairy, aki az összes állat közül a legértelmesebb a házban. Nagyon szeretem már így elsőre.

 

Tehát, mikor végleg felébredtem, kimentem a konyhába valamit reggelizni. Legnagyobb örömömre amerikai palacsintát csináltak (Betty és a nagyobbik srác, Chris). Méghozzá áfonyásat! Boldog voltam, hogy végre megkóstolhatom a híres nevezetes, eredeti amcsi palacsintát. DE. Aki eddig még nem próbálta, ne tegye! A magyar sokkal finomabb! Jó túrósan meg ízesen meg…

Na de visszatérve, mivel áfonyásnak indult a dolog, a tésztájába fagyasztott gyümölcsöket raktak. Ez egy idő után elkezdett ugye kiolvadni és gyönyörű lila színt eresztett magából, mely később mégszebb zöldre változott. Még ezekben a pillanatokban is reménykedtem, hogy nem lesz szörnyű íze, habár már magam se hittem el, hogy ez valaha is ehető lesz. Mindeközben Betty elment zuhanyozni és magára hagyta kicsi fiát a tűzhelynél, aki elmondta, hogy most süt életében először palacsintát. Meg úgy általában mindent. Na mondom ez gyönyörű lesz, hátha ránk gyújtja a konyhát vagy hátha én leszek a kísérleti nyúl.

 

Valamennyire mindkét jövőképem beteljesült. Mire Betty kijött a zuhanyból, addigra Chris szénné sütött fél liter zöld palacsintát. Oh yeah, másra se vágytam. Aztán végül a többi már egészen palacsintára emlékeztető formát öltött Betty keze alatt, csak ezeket mertem megkóstolni. Igazából nem volt rossz, de hogy jó sem, ez is igaz.

 

Mindezek után rendes cserediák létemet bemutatva, felajánlottam hogy elmosogatok, ők ezt készséggel el is fogadták és elmentek az iskolába. Én szépen elmosogattam, aztán látva, hogy 10 óra körül jár az idő, bekapcsoltam a laptopot, hogy a 11 órára megbeszélt chatpartin elérhető legyek. Hát mint kiderült, az előző esti lopott netem elszállt, az itteninek a kódját pedig nem tudtam még. A telefonom meg ugye nem működik, mert az óceánpartra minek is térerő, ugyan minek. Így aztán kicsit kezdtem magam úgy érezni, mintha valahova Zimbabwéba raktak volna le egy nagy sivatag közepére. De, rendes cserediák lévén, feltaláltam magam a szorult helyzetben is. Először is megpróbáltam a telefonomat, hátha véletlen pont most van térerő; természetesen miért is lett volna. Aztán találtam egy mobilt, amire azt mondta Betty, hogy bármikor működik, de én hiába nyomogattam, meg hívogattam, semmit nem ért. Később nekiálltam keresni valamit, amire esetleg rá lehet írva a titkos kód. Persze, semmi ilyet nem találtam. (Azt azért hozzá kell tennem, hogy alaposan körülnéztem, hogy nincseneke-e a házban kamerák, amik rögzítenék ténykedésemet...)

Aztán egyszer csak felvillant az a bizonyos villanykörte, hogy keresni kéne egy másik számítógépet. Hiszen tele van a ház laptoppal. Legnagyobb reményeim beteljesültek: az egyik bekapcsolva maradt, csak rám várva. :D Addig e-maileztem haza, amíg megértették, hogy mi a helyzet itt, ebben a flancos Amerikában, így hát felhívtak- de, félreértés ne essék,- nem a mobilomon, hanem az itteni otthoni telefonon. :D Eltrécseltünk vagy 15 percet, és így sem került sokba, mert anyáéknak van egy speckó kártyájuk amivel tök olcsón lehet telefonálni, szóval bőven bepótoltuk az msn-es kimaradást.

 

Mire a család hazajött a suliból, addigra már ki is pakoltam a két hatalmas bőröndömet, készen álltam egy újabb megmérettetésre: az ebédre. Tofut ebédeltünk, életem első tofuját ettem meg aznap. Nekem tetszik az íze, mondjuk kicsit érdekes, de szeretjük az érdekeset, mert mi FLEXIBLE vagyunk, ahogy a kempinges felkészítésen mondták. Mondjuk mostanra már a tofu létezésétől is rosszul vagyok, mivel Betty vega, és minden áldott nap ezt ebédel, ha pedig tudja előre, hogy el kell mennie a városból, akkor mindig tart magánál egy dobozkával, hogyha megáll valahol kajálni, akkor csak salátát kelljen kérni hozzá. :D

 

Még a délután folyamán lekukkantottunk az óceánpartra, de sajnos nagyon nagy köd volt, habár még így is gyönyörű szép helyen lakunk. Az őzek feljárnak a kertekbe meg az utcára, itt laknak a szomszédos bozótban. Édesek, ahogy vonulnak úgy 5-6an. Egyébként senkinek nincs kerítése, így egyik kertből mennek a másikba, finomabbnál finomabb növényekért kutatva. Betty például azért nem tart rózsát, mert az őzek cukorkaként eszik a rózsabimbókat. :)

 

Remélem, jól van mindenki, sok puszi innen a ködös Albionból. Egyébként vicces de itt tényleg van egy Albion nevű város és tényleg baromi nagy köd szokott lenni…