Utazásom első napja.
A várva várt augusztus 19. Elérkezett. Hajnali 4kor keltünk, de amilyen fáradt vagyok most így délután 4 körül (amikor írom ezt a bejegyzést) kábé úgy érzem, mintha 2 napja nem aludtam volna.
Pillanatnyilag a Frankfurtból San Francisco-ba tartó járaton ülök, a 41. sor, B ülésén, ami a menetiránnyal megegyezően a bal oldalra esik, a három ülés közül pedig a középsőn foglalom el királyinak nem mondható helyemet. A Budapest-Frankfurt járaton mondjuk még rosszabb volt, hiába ültem az ablaknál. Ugyanis két igen megtermett, 100 és 150 kiló körül mozgó úriember volt az útitársam. Egyenként is nyugodtan elfoglalhattak volna 2-2 helyet, ezzel ellentétben engem benyomtak emögé a két benga mögé, ők pedig elfolytak a székeiken. Ráadásul az egyik pasi zsidó volt, igen komolyan vette magát: kis keménykalap, ami úgy 20 centi magas volt, mellényke, meg minden na meg a szemüveg, aminek a keretére feltekert egy iszonyat hosszú hajtincset-volt vagy 40 centi- (vagy szakáll volt talán?) és így összepödörte, benyálazta a végét, majd beakasztotta a füle mellett a szemüvegkeretre és addig tekerte körbe-körbe a füle körül, amíg vége nem lett a tincsnek. Aztán ismét beakasztotta a szemüvegkerete alá, és békésen nekilátott olvasni egy nagy lepedőnyi újságból. Én meg csak ültem elámulva bent a sarokban. :D Ja és a landolás közben végig imádkozott.
Aztán megérkezett másik óriás szomszédom: őróla már messziről lerítt h német, aztán persze azt hitte, hogy én is az vagyok (annak ellenére, hogy tele vagyok magyar színekkel) és elkezdte nekem szidni Magyarországot. Aztán mikor levegőt vett, közöltem vele finom udvariassággal, h bocsika, de ÉN MAGYAR LENNI. Nem hülye német, mondjuk ezt már csak gondolatban tettem hozzá, habár így utólag már bánom.
Amúgy az úton semmi különös nem volt, nagyon rövid repülés volt, kábé másfél óráig tartott. A landolást még gyakorolnia kellene a pilótának, szerintem. A kaját nagyon sajnálom, hogy nem fotóztam le nektek, igazán érdemes lett volna megnézni. Egy akkora kis zsömlét kaptunk, hogy esküszöm nem volt akkora mint a fél tenyerem, és a szelet sajt ami benne volt, félig kilógott belőle. Igazán jól laktam. :)
A frankfurti reptér hatalmas, mondjuk tök egyértelmű. Így visszagondolva nem tudom min paráztam annyira. Sőt, még a végén azon kellett elgondolkoznom, hogy egyáltalán ha innen ki akarnék végleg menni, azt hogy kéne csinálni. :D Némi liftezés, tolongás és mozgófolyosó után megtaláltam a terminálomat, vagyis csak azt hittem. Ugyanis az oké, hogy az volt ráírva a repjegyemre, hogy A59, minden nagy táblán az A1 figyelt. Na mondom, nem baj, okos leszek. Hát erre nem kiderül, hogy az A1-en belül van az A59?! :D Teljesen rossz helyre mentem először, két szintet meg egy égtájat tévesztettem. :D Nem is én lennék.
Amúgy a csekkolást az Amerikába tartó járatoknál ritka komolyan veszik: először is mindenkit (5-600 utast) egyenes, libasorba állítanak, és név szerint a pulthoz szólítják. Aztán leellenőrzi a repjegyedet, meg az útlevelet és mutatni kell egy fél-hivatalos okmányt arról, hogy hol leszel az USA-ban. Mire ezt én megértettem, hogy ez így megy, addigra a fejem is belefájdult.
Most egy hatalmas gépen ülök, ami csak kívülről látszik full extrásnak. Emeletes, fent van az első és a business-class. Én az egyszerű halandók között ülök, egy icuri picuri kis ülésen, tisztára olyan mintha egy ezer éves MALÉV gépen ülnék. Habár annyiban hasonlít az amcsi gépekre, hogy tényleg három oszlop van, a két szélsőben 3-3, középen pedig 4.
Na most egyenlőre ennyi, 2 és fél órája repülök és kezdem unni. Pedig 10 óra és 17 perc lesz a repülési idő, a távolság pedig egészen pontosan 9147 kilométer. Az útvonal: Amszterdam irányában, Nagy-Britannia, majd az Antarktisz fölött, aztán végig Amerika partjainál. Most Izland felett járunk, már 3000 méter magasban mínusz 12 fok volt. Most 10.674 méter magasban -54°C van. Ja és 1068 km/h-val repesztünk. Semmit nem lehet látni az ablakon, teljesen felhős az ég.
Jaj tényleg, azt kifelejtettem, hogy a frankfurti utam alatt megfigyeltem, hogy az ablakom valószínűleg egy madárrajt kaphatott el útközben, mivel egy fekete színű madárka tollazata ragadt rá, egy nagy elkenődés mellett. Szép látvány volt.
Puszilok mindenkit!
P.s: Nyuszkó is remekül érzi magát, kicsit össze van nyomva, de azért szeret velem lenni. Ferihegyen két japán nőci megcsodálta oldalról, én szembefordítottam és szinte megijjedtek a vadorzó tekintetétől. :D
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://lovelita-usa.blog.hu/api/trackback/id/tr381324819
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek